BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Hogyan lett Jézus Istenné a földön? A könyv listaára: 3850 Ft. Leírás:
A mű eredeti angol címe első részének (How on Earth) kötetlen szóhasználatban vett jelentése: Hogy a csudába? - provokatívnak ható kifejezés, de a Hogyan lett Jézus Istenné a földön? kérdés problémáját jól megvilágítja eme kettős jelentés. Larry Hurtado edinburgh-i professzor nem véletlenül alkalmazza a köznapi csodálkozás spontán megnyilvánulását, hiszen elementáris változásoknak kellett lezajlani a korai egyházak római kori környezetében és a Jézus-követők fejében, hogy a názáreti tanítót Istennek kijáró tisztelet övezze. Könyve első négy fejezete tulajdonképpen a beér-sevai (Izrael) Ben Gurion Egyetemen a hellenista és római kori zsidó és keresztény irodalomról tartott előadássorozatát idézi meg (további közlések a függelékben találhatók). A következő négy fejezet pedig a szerző keresztény kultúrkörből származó tudóstársaival közösen írt folyóiratcikkeiből áll össze. Ebben a részben azok a főbb bizonyítékok kerülnek ismertetésre, amelyek alátámasztják, hogy a Jézus-tisztelet levezethető a második Templom korának vallási újításaiból. A további fejezetek a kialakuló új vallásgyakorlat társadalmi és politikai következményeivel foglalkoznak. A jegyzetekkel bőségesen ellátott szöveget a modern szerzők mutatója, tárgy és igehely-, valamint az ókori források mutatója teszi teljessé. ISBN: 978-963-9226-76-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 160 Ft
Az aukció vége: 2011-11-10 13:25
. Hogyan lett Jézus Istenné a földön? - Jelenlegi ára: 3 160 Ft
Fontos
-
Elöl megkötős, zsebes, oldalt NIKE felirat elől hímzett márkajel. Bár milyen kérdésed van fordulj hozzám bizalommal. Köszönöm ha körül néz...
-
Benzin motoros fűkasza, bozót vágó. Típus : GARDEN FIELD GF/GT2500G-014B Gyári ÚJ !!! Ipari teljesítmény adatok 2 ütemű, függőleges emelő...
-
Üzletünk az alábbi időpontokban ZÁRVA tart! 2011. december 24-25-26. 2011. december 31. - 2012. január 1. Ezekben az időpontokban a post...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Szuper Bob figura (11 cm-es); egy 37 cm-es újszerű markolós kocsival. A BOb figura kicsit kopottabb, de nagy kedvenc volt. Karora kivál...
-
Eladó20-as méretű Naturinogyártmányú bélelt magas, szárú cipő jó állapotban Jelenlegi ára: 800 Ft Az aukció vége: 2011-07-03 22:40 . babac...
-
Eladó a képen látható csíkos Lagoon női bugyi, L-es méret. 95 % pamut, 5 % elastan . Szett részeként vásároltam, csak a felsőt hordtam, ...
-
Tommee Tippee Ételmelegítő eladó. Jellemzői: - szabályozható hőmérséklet beállítás - hőközvetítő: víz Ideális az étel melegen tartására is...
-
S. O. S! Eladó 2 db koncertjegy a Magna Cum Laude karácsonyi lemezbemutató nagykoncertjére a Syma Csarnokban 2011. december 28. Kezdés: ...
-
2011-es divatot követő Gucci napszemüveg eladó!!! Hölgyeim, uraim, itt a nyár!!!! Nézze meg a többi ajánlataimat is!!!! Jelenlegi ára: 2 ...